Tisztelt Hölgyem, Uram!
A Médiahajó idén tizenharmadik alkalommal, szeptember 25-én indul hagyományos útjára.
Indulásáig hetente friss hírlevélben tájékoztatjuk Önt.
A Médiahajó Statútuma


Friss Híreink:

A Médiahajóra idén először nem szerdán, hanem szeptember 25-én, csütörtökön kerül sor.

A rendezvény vendége Dr. Medgyessy Péter miniszterelnök, aki előadást tart.

A négy parlamenti párt elnökei közül már elfogadta a meghívást Dr. Dávid Ibolya, Kuncze Gábor és Kovács László, így a Pártelnökök Fórumára már akkor is sor kerül ha Orbán Viktor esetleg távol marad.

Kovács László, mint külügyminiszter is fórumot tart, Kovács Kálmán védnököli a www.internethajo.hu konferenciát.

Elfogadta a meghívást Burány Sándor, Dr. Bárándy Péter, Gyurcsány Ferenc, Juhász Ferenc, Németh Imre és Persányi Miklós.

A rendezvény kiemelt vendégei a Magyar Sajtópáholy tagjai és az a tizenhárom szakmai kiválóság, akik idén lesznek a Sajtópáholy tagjai. Bemutatásukra az esemény napján délután, Visegrádon kerül sor.


Szeretettel meghívjuk a Médiahajó és az Internethajó szeptember 25-én elinduló ezerfős kultúrális, közéleti, szakmapolitikai kirándulásra.


  Kiemelt vendégeink az EU-tagországok és a szomszédos államok nagykövetei, a kormány, a minisztériumok vezetői a gazdaság, a médiaszakma és a közélet cégeinek, szervezeteinek vezetői.

A határon túli magyarokat képviselő személyiségek, az élő magyar kultúrát és médiát képviselő Száz Sztár és a Magyar Sajtópáholy tagjai.




Utasként Ön is részt vehet az eseményen a gazdaság, a médiaszakma, és a közélet szervezeteinek, cégeinek vezetőjeként vagy érdeklődőként. A jelentkezési határidő szeptember 1.


Beszállókártya a Médiahajóra
Vállalkozások "A" 50 000 Ft+áfa, Szervezetek, egyesületek "B" 40 000 Ft+áfa

Belépő csak Visegrádra
Vállalkozások "A" 35 000 Ft+áfa, Szervezetek, egyesületek "B" 30 000 Ft+áfa

Cégasztal, jelen lévők név szerint, cég logóval kiemelve a programfüzetben:
"A" 4 fő 400 000 Ft+áfa, "B" 6 fő 650 000 Ft+áfa, "C" 8 fő 900 000 Ft+áfa


A 4. konferencia Navigátora idén az eWorld Hungary